Zenész – hegedűművész – a zenei élmények stílustanácsadója
  • német
  • angol
  • Magyar

Biztosítson előre felejthetetlen zenei élményt a következő rendezvényére.

Az 1985-ben született Oláh János 7 éves korában kezdett a budapesti Molnár Antal zeneiskolába járni. Később a rangos Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta tanulmányait, hogy annak sikeres befejezése után felfedezze a világot, finomítsa nagyon sajátos stílusát, és zenéjével sok embert megörvendeztessen.

A számos többhetes szerződés a neves szállodákban és a legnagyobb hajózási társaságok óceánjáró hajóin elvezette őt az úgynevezett “szórakoztató zenéhez”. Megbízói az előző szerződés lejártát követően többnyire néhány hónapra újból szerződtették.

Oláh János szeret közel kerülni az emberekhez – megtudakolja közönsége kívánságait, külföldön is figyelembe veszi hallgatói zenei ízlését, és az adott országra jellemző sajátosságokat.

Jelenlegi menedzsmentje révén már számos koncertet adott Németországban és Nyugat-Európában, ahol felfigyeltek rá.

János Oláh mit Violine

Az együttes zenészei

Az utóbbi években János “válogatott zenészekből” állította össze 5 fős zenekarát, akikkel különféle formációkban lép fel. Magyarországon, ha egy mód van rá, testvérével, Csabával (gitár), a nagybőgőn játszó Györggyel, és a magyar zenében szinte nélkülözhetetlen hangszeren, a cimbalmon “varázslóként” játszó Dániellel lép fel. És – természetesen – zongoristájával, Ferenccel.

Akár a “Violine LIVE” szóló előadásával, akár zenekari kísérettel, duóban, trióban, kvartettként, vagy akár négy zenészével együtt kvintettben lép fel – Oláh János mágikus hegedűjével és mindig szívélyes kisugárzásával azonnal megnyeri közönsége szívét.

Balról jobbra: a cimbalomnál Dániel, Csaba gitárral a kezében, Oláh János a hegedűjével, György a nagybőgővel, Ferenc a zongoránál

Koncertek, céges rendezvények, esküvők és egyéb események alkalmával a zenészek mindig szívesen repülnek Németországba és Nyugat-Európába.

Képek és benyomások

Esküvő LIVE - szóló hegedű zenei aláfestésként

Videók

Az együttes meghallgatása

További videók a YouTube-on